2020. január 2., csütörtök

2019/2020

Néztem az utolsó dátumot, 2 kerek éve nem írtam, sőt már néhány nappal el is múlt.

Rég nem készítettem évértékelő tablót az elkészült munkákból, az újfajta évértékelő nem szokásom, papíron semmiképp,
max fejben vonok le némi következtetést.
De ez az év vége más. Végig gondoltam és akárhogy is kutatok emlékezetemben, az elmúlt évben siralmasan,
megdöbbentően kevés alkotás született a kezeim között.
Persze, mondhatom azt, hogy ez az év más volt, más fronton teljesítettem,
ami kétségbevonhatatlanul tény. De ezzel együtt hiányzik az alkotás.
Azt nem mondom, hogy semmit nem készítettem, és több minden félig kész van már, de az elkészült, befejezett munka kevés.
Szóval álljon itt figyelmeztetésnek a részemre, hogy az alkotás fontos része az életemnek,
a lelki egyensúlyomnak, tehát fontos. Fontos, hogy szakítsak rá időt.
És az is fontos, hogy egy munkát vigyek végig, mert a végig vitt, befejezett munka után érzett elégedettség is része az alkotás örömének.
Fontos része.

Azt nem tudom, hogy látja-e, számon tartja-e még valaki a blogomat,
kicsit olyan érzés, mint egy palackba zárt üzenet, ami hányódik a tengeren.
Valaki kifogja és elolvassa a benne lévő írást, vagy sziklának csapódik és elenyész a habokban.



Tehát, viszlát 2019, üdvözöllek 2020.


3 megjegyzés:

Tündérke írta...

Boldog, hímzésben és befejezett alkotásokban gazdag új évet kívánok!

Örülök, hogy megint jelentkeztél, én követlek szorgalmasan továbbra is :)

Legyen nagyon szép napod :))

Isadarena írta...

Dear Cherry, Thank you for your nice words about my works. Yours are aslo very nice !!
I wish you and your family a wonderful new year 2020.
Sincerely,
Isabelle

Szilvi írta...

Hahó, pont én is hasonló bejegyzéssel jöttem elő :) :) .Nyugi itt vagyunk és látunk. Jó ha jelentkezel nem baj ha csak ritkán. Üdv Szilvi

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails