A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bent Creek SAL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bent Creek SAL. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 31., péntek

Bent Creek naptár a falon

Tadam!!! Karácsonyra már itthon volt, néhány napja pedig már a falon van.
A hely tökéletes, sokkal jobb, mint az első elképzelésem. Még azt is megkockáztatom,
hogy jobban tetszik így, mint egyben, de ez az én látásmódom is lehet akár, ugyebár mentem ami menthető.
Egyszerűen imádom, most megint ez a kép a nagy kedvencem.



2010. december 10., péntek

BC SAL finisben

 
Úgy döntöttem eljött az idő, hogy ez a jópofa hónapsoroló a helyére kerüljön. Nyáron birtokba vettük az emeletet,
a lépcsővel szembeni falon pont megfelelő helye lesz a képeknek.
Nem véletlen a többes szám, akik régebb óta követői blogomnak, azok tudják,
hogy életem első és remélem utolsó bakiját ennél a képnél követtem el.
No, de ezen már túlléptem, így elkészült a mű. Az utolsó simításokat a a napokban ejtettem meg.
Kivasaltam és felvarrtam az apró gombocskákat az én elképzelésem szerint.
Már a keretezőnél van és 20-a környékén elhozom, akkor már szabadságon leszek.
Karácsonyra már a falon lesz a helyén.

2009. szeptember 1., kedd

BC az utolsó lépések


Nos, még néhány x és én is elkészültem ezzel a munkával. Még a charmok, bigyerék válogatása hátra van, néhányat szeretnék felvarrni rá, hajlok a keretezés felé, viszont paszpartut nem szeretnék. Szerintetek elférnek a bigyókák az üveg alatt? Van valakinek tapasztalata?

2009. július 8., szerda

BC haladás a végkifejlet felé...

Úgy döntöttem, hogy ennek a helyes hónapsorolónak a végére járok. Azt azért elárulom kissé uncsi hímezni a keretet. :)) De mindenképpen leszeretném gyűrni a nyáron. Őszre-télre már más terveim vannak és tiszta lappal szeretnék indulni. A charmok majd csak a legvégén, vasalás után fognak felkerülni.

2008. december 17., szerda

Bent Creek SAL - December Swirls


És íme, a sorban az utolsó képecske. Már kész van december eleje óta, de nem jött össze a világosban fényképezés sajnos eddig még, viszont már nem akartam tovább várni. A színek sajnos nem, de a karakter elég jól látszik.

* * *

The last small picture is here in the row. There is a December ready since his front already, but photography did not accumulate in the clear one, but I did not want to wait already long. The colours unfortunately not, but the character shows rather well.



2008. november 16., vasárnap

Bent Creek SAL - November Twirls



Most időben itt vagyok. :) Ez is nagy kedvenc volt és valóban nagyon haladós. És már csak egy van hátra. Megnéztem akiknél elkészült, a decemberi is nagyon jó kis képecske. A teljes keret van hátra még részemről is, igazság szerint még nem választottam hozzá fonalat.
* * *
This time I'm on schedule :) I loved to make it, was going onward by itself. There is only one picture left. I looked it up by some of you who made it already, the picture for December shall be a very nice one too. I have to make the whole frame yet and to be honest I didn't choose the thread for it either.


2008. november 11., kedd

Bent Creek SAL - October Curls

Elkészültem ám az októberi tököcskével, ha jól emlékszem épp október 31-re. :) Csak a fotózás maradt el. Mire hazaértünk már sötét volt sokszor. És most sem napsütötte képecske, de nem akartam tovább várni. Már viszket a tenyerem a novemberi levelek után, de most egy kicsit a karácsonyi barinős ajándékoknak estem neki. És az ugyibár titok. :))


2008. október 30., csütörtök

Bent Creek SAL - September Brings


Nagyon, nagyon elkésve, de "meghoztam" én is a szeptemberi képecskét.
* * *
Being late very much, but I brought the September small picture.


2008. szeptember 6., szombat

Bent Creek SAL - August Rings

Lassan, lassan elkészült az augusztusi képecske. Egyszerű kis minta és még is oly lassan haladtam. :( Pontosabban a haladás az ment, már ha leültam csinálni.


Gondolatban annyi mindent készítenék, de sajnos nincs rá idő. Sokat gondolkodtam a múlt héten történtekről, az iskola kezdésről és, hogy úgy gondoltam no majd a jövő héten már talán beáll a rend és időm is több lesz. Nos nem... Az is eszembe jutott az elmélkedéseim közben, hogy ha egy lakótelepen laknék kis gyerek nélkül mennyivel több időm volna. Magamra csuknám az ajtót és én is kipróbálnám a különböző technikákat, alkothatnék, örülnék, megmutatnám mindenkinek, bezsebelném a dícséretet és míly boldog lennék... de utána rögtön az is eszembe jutott, hogy így viszont az illatos kertemben csodálgatom az épp kibúvó őszi kikericseimet, az anyukám szerint, finom és illatos estikéket, szemlélgetem, hogy bizony gazolni kellene már nagyon. És ma reggel, mikor Krisztián fiam gyanusan szipogva mellém bújt az ágyba és röviddel utána már zokogott és kibökte, hogy kiolvasta a Pál utcai fiúkat, már mindent értettem... aztán jött Patrícia is, féltékenyen szemlélve összeölelkezésünket és ő is bekúszott a takaróm alá a másik oldalamra. És ahogy magamhoz öleltem két gyermekemet az én könnyeim is potyogni kezdtek és úgy éreztem senkivel sem cserélnék a világon...


2008. július 15., kedd

Bent Creek SAL - July Sings

Nos, igen. Újra itt vagyok a júliusi éneklő madárkákkal.
Halad tovább a sal-om ebben a formában. Annyi a módosulás, hogy nem egyvonalban
hanem 8+4-es bontásban lesz és két külön keretben. Ja és a legfontosabb, hogy új helyet találtam neki a lakásban. Nem mondom, a férjemnél osztatlan sikert arattam,
de hát minden négyzetcentiért megküzdünk. Az üres fal kontra "feldíszített" csatájában,
még eléggé alul maradtam, de ez csak azon múlik, hogy elég nagy a lakás és nem birtokoljuk régóta imádott házikónkat.
A hímzett madárkák "márkájáról" gőzöm sincs de ez az édes Indigo Bunting névre hallgató madárka, mely a felső képen van megtetszett.

Itt egyben látható az első hét kép. Még egy blokk jön hozzá, bár már ezt is pipiskedve sikerült fényképezni. És persze amint látjátok még mindig nincs keret.
Nem jutok hozzá. Egyéb hímzések, titkos projektek, mindig jön valami.


2008. június 15., vasárnap

Bent Creek SAL - June Zooms

Útra készen áll az én bőröndöm is, egy picit belevariáltam, s bár tetszik a kép kicsit untam ezt a blokkot hímezni. Viszont a következőt már vártam, mert nagyon tetszik. De nem tudom, hogy megfogom valaha is csinálni, mert...és sajnos itt jön a "tragédiám" nem fér ki az anyagra a teljes kép. És sajnos az egész az én bűnöm. A teljes anyagszélesség ott volt, de hogy ne legyen útban, ne gyűrögessem, az áprilisi kép elkészülte után méregettem, számolgattam és egy határozott mozdulattal levágtam a felesleget. De sajnos nem jól. A keretre és a keretezésre rászámolt mennyiség lemaradt. :(( Ma délután, mikor rájöttem több strófát is sírtam, de ez van. Gyakorlatilag kész a kép fele, és még is kuka. Szóval, most nagyon, de nagyon elvagyok keseredve.

2008. június 7., szombat

Bent Creek SAL - May Blooms

Egy csipetnyit megcsúszva, de azért elkészültem én is. Lassan elkezdem körbe az inda motívumot, hogy haladjon az is. Bár a zöld színnel tanácstalan vagyok. A DMC 3051-es kissé sötét, ami kiváltja a kézzel festett fonalat, asszem valami világosabbat kell keresnem. No majd elmerengek a színtáblával az ölemben.

2008. április 20., vasárnap

Bent Creek SAL - April Glooms

Megérkezett az én esős áprilisom. Valóban nagyon hamar elkészült. Igéretesen alakul már, olyan jó látni. :) És most sikerült egy kis napocskát is elcsípni a fényképezéshez.

2008. március 7., péntek

2008. február 17., vasárnap

Bent Creek SAL - February Glows

Elkészültem a februári mintával, bár elég sokat töprengtem a vonalak színén. A sötét színű lenen nem mutatott az eredeti szín. Végülis e mellett a kicsit színe váltó krémszín mellett döntöttem.

2008. január 27., vasárnap

Bent Creek SAL - January Snows

Hosszas vívódás után belevágtam még egy közös hímzésbe. Már egy ideje szemeztem vele, az csak plusz lelkesítést adott, hogy a blogos lányok is kedvet kaptak hozzá, mikor Nina meghirdette a közös SAL hímzést erre a mintára. Kis családom csak hümmögött, de nekem egyre jobban megtetszett és már ki is néztem a helyét a lakásban. A tálaló szekrényem fölött lesz, úgy gondolom stílusában harmonizálni fog a többi képpel és bútorral. Remélem nem tévedek nagyot. :DD És íme, az elkészült január. Patent még nincs rajta, még várok az ihletre. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails