A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LHN. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LHN. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 3., csütörtök

Halloween

Nagyon jól és gyorsan eltelt számunkra is ez a négy nap. Volt benne minden, pihenés, utazás, játszás, emlékezés.
Egy kis őszi mintával készültem, a konyhai ablak kilincsen kapott helyet. Így szem előtt vannak mindig az aktuális lógókák, párnácskák, vendégeink mindig megcsodálják őket. De, ami a fő szempont, nekem is gyakran pihen meg a szemem egy-egy pillanatra rajtuk. :)

LHN "Pumpkins"
Zweigart, Belfast 264, 
Threads: The Gentle Art Burnt Orange, DMC multicolor 4130, DMC

Asztali díszünk ebben az évben a gyümölcsös tál, a farkas alma és ez a helyes tököt formázó aroma lámpa lett, melyet nem tudtam ott hagyni, annyira helyes és mi fő, hogy ritka módon nagyon szép és igényes a kivitelezése.

Idén is faragtunk tököt, bár ez egy kicsit rendhagyó módon történt. Sikerült egy kissé éretlent választani, így nem ment egyszerűen és könnyen. Apa segítségét is igénybe vettük, bizony előkerült a véső és a kalapács is. :)

Patrícia jelmezes Halloween partyn vett részt. Borzasztóan élvezte, volt ijesztgetés, zene, tánc, cukorka gyűjtés a sötétben a szabadban, finomságok... Sokféle jelmez terv után ő lett "Lucifer a fekete cica".


Szakítottunk időt egy kis sétálásra is. Nagyon szeretem ezt az időt, a természet sokrétűsége teljesen elvarázsol. Az idő gyönyörű volt, kár lett volna kihagyni és egész nap csak a szobában üldögélni.

 
 

2009. március 12., csütörtök

Happy Dance - LHN Home of a Needleworker (too) 4.

Hurrá, hurrá én is elkészültem. :) Persze most megy a vacillálás, hogy hogyan tovább, fa keret vagy textil vég megoldás? Na még gondolkodom, pihentetem...

Home of a Needleworker (too!) © Little House Needleworks
32ct Belfast platinum linen by Zweigart,
Crescent Colours and DMC threads

2009. március 4., szerda

LHN - Home of a needleworker (too) - 3.

Régen jelentkeztem már hímzéssel, kicsit haladtam ezzel képecskével. Hm, ez most úgy hangzott, mintha másik készült volna, de nem. Sajnos nincs villám tűm. :) Annyira számítottam rá, hogy sütni fog a napocska a héten, de eddig se híre, se hamva a napsütésnek. A hangulatomnak is igen jót tenne, no és a fényképeknek sem lenne rossz.

2009. február 1., vasárnap

LHN - Home of a needleworker (too) - 2.

A héten esténként böködtem egy kicsit a házikómat. Így állok vele. A hétvégén pedig Krisztiánom kérésére sálat kezdtem el kötni. Ha holnap lesz egy csepp világosság mikor hazaérek, akkor fotózom és megmutatom.

2009. január 24., szombat

LHN - Home of a needleworker 2.



Nagy nehezen döntöttem az anyag végett és tegnap este beleböktem a tűmet. Végül is Zweigart, Belfast platinum (32ct) lett. Mást szerettem volna, de sajnos momentán nem hozzáférhető. A lányok közben végeztek ezzel a szépséggel. Ez így annyira nem is sal, mert ugyebár a sal rövidítés a "stitch a long" -ból jön. No nem baj, mindennek van tanulsága. Hímezni nagyon jó, ezt is :) és nagyon szép lesz (remélem) :)

2009. január 15., csütörtök

LHN - Home of a needleworker 1.



Az úgy volt, hogy anyuval (Patrimama) nézegettük, hogy milyen helyes kis kép... aztán anya nekiállt pikk-pakk és megcsinálta...én meg csak pillogtam...aztán jöttek a lányok, megcsodálták... és a többit már olvashattátok Nina, Bogi és Edit blogján... És persze megint levagyok maradva már, ahogy Bogi mai állását nézem, több orrhosszal...

Nézegettem az anyagjaimat és a választásom a 32 ct Belfast anyagra esett. Ebből is kettő között, az 52-es natur szín és a 770 platinum között vacilálok. A szívem jobban húz a natur felé, a fonalak azon tetszenek jobban, de persze platinum van itthon. Nos, asszem Zsuzsa válasza fogja eldönteni a kérdést. :)

2008. szeptember 22., hétfő

LHN - Neighborhood SAL 2.

Ígérgetem, csak ígérgetem már egy ideje, hogy teszek fel képet az aktuális állásról. Nos, hát gyalázatos a haladásom. Egyszerűen nem megy a hímzés... mindenesetre nagyon lassan haladok vele.
* * *

I am promising it, I am promising it only already a time of his, how I put a picture up from the current position. Well, shameful my progress. The embroidery is not going simply... I move very slowly with him whatever.
Persze tudom, osztozik az időm több mindenen. Például a növényeken. Ma megérkeztek az Angliából rendelt hibiscus különlegességek. Egyenlőre így néznek ki.

* * *

I know it of course, my time shares more things. For example on the plants. They arrived from England today ordered hibiscus specialities. They look out in this manner onto equal one.


De jövőre remélem, hogy már ilyesmit is fogok látni. :)

* * *

But, onto a coming year I hope that I will see things like this already. :)



2008. augusztus 19., kedd

Új választás: LH Neighborhood / New choice: LH Neighborhood


Egy rövid vacilálás után ebbe a szépségbe engedtem magam beleszerelmesedni. Megvagyok elégedve magammal, fegyelmezett kislány voltam és előbb befejeztem mindent amit szerettem volna.
* * *
After a short thinking, myself let it into this beauty to fall in love with it. I am found being satisfied with myself, I was a disciplined little girl and I finished everything, which I would have liked, first.

Az anyag választásom 32 ct Zweigart, Belfast platinumra esett, a megadott fonalakkal, esetleg helyenként egy kis variációval. Épp hogy elkezdtem, így fotót majd később mutatok.
* * *
The substance my choice 32 ct Zweigart, Belfast platinum fell, with the granted threads, possibly here and there with a little variation. Just that I started it, I show a photo later then in this manner.



2008. július 8., kedd

Báránykák a legelőn

Alkotással töltött estékkel telt az utóbbi néhány hét. És ez nagyon jó. Már nagyon rég vártam erre az időszakra. Nyáriszünet lévén a gyerekek nyaraltak a nagyszülőknél, én is szabadságon vagyok és utána is sokkal több szabadidőm lesz mint év közben. Sok mindenre jut idő, ha szépen süt a nap, akkor semmi esetre sem hagyjuk ki a jó kis fürdőzést anyuéknál, bár tegnap a hazatérő ifjúság nagy vidáman vetette magát a vízbe és ez a felnőttek kedvét egy kicsit megcsappantotta. :))

Az elkészült munkák közül elsőként a testvérem névnapjára készült tavaszi-nyári bannert mutatom, mely persze régen elmúlt már. Tímea lévén persze igen kicsúsztam az időből, mert ama nap a május 3-a, és ez ugyebár nem tegnap volt. De a lényeg, hogy elkészült. :) A minta eredetije egy LHN design, amit kicsit átvariáltam kívánság szerint. Hófehér Hubert hímzővászonra, Venus fonallal készítettem és a mű megkoronázása képp, egy nagyon bájos Rico bannerakasztót találtam hozzá.


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails