2011. július 24., vasárnap

Örök élmény...

...marad ez a nap! Hátha közületek is látta valaki és megtudja erősíteni szavaimat, mert biztos vagyok benne, hogy a nézőknek is örök emlék maradt, de nekünk előadóknak is hatalmas élmény volt, látni és részt venni benne. És amiről itt áradozom, az Carl Orff oratórikus műve a Carmina Burana.
Pénteken este a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon került előadásra, kizárólag erre az estére állt össze három társulat. A Szegedi Kortárs Balett, a Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórus. 
Felejthetetlen élmény volt. Még ma is, két nappal az előadás után, azon kapom magam, hogy részleteket dúdolok és a fejemben szól a zene. Néhány kép:




egy cikk az előadásról, és egy kis részlet az egyik korábbi előadásból

2 megjegyzés:

Huligánlány írta...

Hát igen... a Carmina Buranát énekelni nem akármi:-) Én főiskolás koromban, szintén egy összeállt-kórusban énekeltem, Medveczky Ádám vezényelte... számomra döbbenetes élmény volt, hogy a karmester mennyi energiát rakott bele... konkrétan majdnem összeesett a végén! Azóta nem tudom úgy hallgatni-nézni, hogy "csak" hallgató-néző vagyok, mindig dúdolom az előadókkal együtt:-)

Cserny Cherry Ildikó írta...

Nem csodálom, hihetetlen energiát kíván a darab, de benne is van ez a nagy energia, szinte robban... Három éve Záborszky Kálmán karnagy vezényletével és vezetésével egy 800 tagú nagykórus állt össze több kórusból és az atlétikai világbajnokság gáláján énekeltük a Carmina Buranát. Szenzációs volt az is. Amikor 800 ember szíve egyszerre dobban, egyszerre vesz levegőt...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails