2010. november 16., kedd

Hibiscus

Hibiscusaimat még az első októberi hidegek alkalmával bemenekítettem a teraszról.
Hiszen az éjszakai néhány fok nagyon kevés nekik. Sőt, igazság szerint
eléggé el is késtem a művelettel és elég sok növény eldobálta a levelei jó részét.
Néhány nap múlva megállt a levéldobálás és legnagyobb meglepetésemre
intenzív bimbóképződés indult el. Persze nem annyi mint nyáron,
mert nyáron káprázatos virágözönt csodálhattam.
Volt, hogy 30-40 bimbó is volt egy-egy tövön. A barack színű hibim a legkomikusabb,
az összes levelét eldobta és most a kopasz ágak végén csücsülnek a bimbók.

A nagy meglepetést az angol kisasszonyok hozták. Velük nagyon sokat kínlódok.
Talán írtam már, hogy nyáron kilendítettem őket is a teraszra, megszoksz vagy megszöksz alapon.
Az első stresz után mindegyik hozott gyorsan egy virágot, bizonyítván, lám-lám érdemesek ők a törődésre. No de, utána csak nem jutottunk dűlőre. Hozták a bimbókat, de le is dobta mindegyik.
Most viszont, hihetetlen változás történt, egymás után bújnak elő a bimbók
és csodálatos virágokká fejlődnek.

Love Bite

Pride of Acadiana

Fire Works

ez egy nyári kép a teraszon:


Lányok!
Van egy fiatal barack színű, dupla virágú. Ha valaki szeretné szívesen elajándékozom.
Az egyetlen kitétel, hogy érte kell jönni a XVIII. kerületbe.
ilyen virágja van őkelmének:


6 megjegyzés:

Timici írta...

Ildi, csodásak a virágaid, álomszép a második, de a többi is mesés.:o)
Az enyém is ledobálta a levelei nagy részét, cserébe viszont virágzik.:o) Ezek a kopasz szárak majd újra hoznak leveleket??? télen milyen helyet szeret lenni a lakásban?
szépséges az a kicsi hibiscus, amit felajánlottál, sajnálom, hogy múltkor nem tudtam menni a talira:(, én vmiért azt hittem, hogy a 17.kerületben laksz.:o)

Tímel írta...

Gyönyörűek!!
Nem is tudok mást hozzáfűzni...gyönyörűek :)

Csilla írta...

szia! én nagyon szeretném az a barack hibiscust! eddig még mindig csak ácsingóztam nővérem hibiszkuszai után, ez lehetne az első, ami az enyém! ha nincs más jelentkező, kérlek szólj, elmegyek érte!

Cserny Cherry Ildikó írta...

Csilla: Tiéd a hibi, várlak szeretettel. Emailban beszéljük meg, hogy mikor jössz.

Timi:Igen hoznak, de majd a tavaszi metszés hozza meg a kívánt változást. A metszés, új hajtások képzésére ösztönzi a növényt és a téli felnyurgult ágakat is el lehet tüntetni olyankor. Ősztől már nem szoktam tápozni, a locsolás függ a telelő helyétől. Minél melegebb helyen van annál jobban kell a víz. Mindig figyelem a földet is, egy picit hagyom száradni két locsolás között. Fűtetlen szobában is áttelel, de víz ilyenkor is kell csak ritkábban.

melcsilla írta...

Gyönyörűek a hibiszkuszok!
De tudod, hogy én a fokföldi ibolyáidat is úgy csodálom:)

Csilla írta...

Írtam Neked mailt, megkaptad?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails