Az év utolsó napja

Ilyenkor kicsit mindig merengőre vagyok állitva és asszem az idő múlásával mindig kicsit jobban és jobban. Persze nem mondom, hogy nagy Új évi fogadkozó lennék. Nem is hiszek benne és nem is kötődne az új évhez. Amikor a falevelek elkezdenek hullani, amikor igazi szép őszünk van, akkor is ilyesmit szoktam érezni. Kicsit az elmúlás... kicsit a körforgás... van benne valami szomorú és ugyanakkor állandó.

Szóval fogadkozások, tudom én, hogy mit kellene tennem, de tisztába vagyok a saját korlátaimmal, határaimmal. Pl tornázni kellene nap mint nap, a javulásom vagy legalább szintentartásom záloga ez lenne és az eszem tudja is, na de amikor nincs időm és nincs energiám... persze olyankor is kellene... türelem is kell, a családhoz, a mindennapokhoz... és mosoly... és csak úgy élvezettel élni az életet... ezt mind tudom és igyekszem is... ehhez nem kell fogadalom. Nem is fogok fogadkozni. :) Teszem amit tudok.

Persze nem csak a naptári év vége hat igy rám, saját éveimen is ilyenkor fordul a számláló. Ilyenkor pontosan kiszámolom... elszörnyedek... aztán próbálok nem foglalkozni a számszerű adatokkal... végülis mindenki annyi idős amennyinek érzi magát...csakhát a kisördög azért néha belepiszkál az ember lelkébe... ... Imádom a marcipánt, s ez asszem réges régi szülinapok tortájának a fantasztikus rózsadiszeiből ered. Emlékeimben gyönyörű rózsaszin rózsák voltak a tortámon, melyek később kinézetükhöz méltóan illatosak és puhák voltak. Idejét sem tudom már hogy mikor volt utoljára marcipán rózsával teli tortám. Nem is szeretem a tortát, anyósommal eleinte komoly vitáink is voltak ez ügyben. Miért gyürjem le, ha ki nem állhatom?... viszont a marcipán... hmmmm....

Ami még mostanság sokat foglalkoztat, a barátság. Bimbozó új barátságok, régi barátságok... milyen mélyen is érintenek minket, mennyire tartósak, maradandóak... léteznek-e egyáltalán vagy csak én látok többet mint a valóság? Régi barátság mely kiürül, üressé válik... halogatott találkozások... kifogások. Fájó érzés, de nem új keletű, már régebbi. S az új barátságok... kis izgalommal teli tapogatások a másik felé... reakció-ellenreakció... még nincsenek válaszok, csak kérdőjelek.

Telik, múlik az ünnep...

Régen irtam már, azóta el is telt a karácsony. Persze nem teljesen úgy, ahogy elképzeltem. Ez az évvége valahogy legyürt minket, betegség betegség hátán. Kórházból ki, kórházba be. Cicusom kijött a kórházból sőt, azóta már egészen jól van. Hétfőn kezdünk egy immunerősitő kúrát, ami kb fél évig fog tartani, remélem a hatása előbb, jóval előbb fog jelentkezni. Hogy teljes legyen az öröm, az ünnepek előtt Attilám vonult be a kórházba generátor cserére. Már ő is jobban van, bár még mindig kimélő üzemmódban. Nem emelhet, nem emelheti a kezét és nem hajolhat előre. Jó mi? Igy karácsony előtt kifejezetten szuper volt. És hát, hogy a magamét is hozzá tegyem a show műsorhoz, 22-én, pénteken délelőtt porszivózás közben megint megzakkant a gerincem. Kicsifiam kanalazott össze az előszobában. Mikor Attila telefonált a kórházból, hogy túl van a műtéten és este hazahozhatom, meg sem mertem neki emliteni. Mit mondjak iszonyú szar érzés, hogy nem lehet rám számitani. :( De hazahoztam ám! :)) És persze, hogy teljes legyen a boldogságom, ahelyett hogy javult volna az állapotom, vasárnap már 2 percet sem birtam vizszintes póz nélkül ki. Ennyire rossz még sosem volt, 5 percenként fogott el a zokogás. És ehhez az is hozzátartozik, hogy gyógyszert nem nagyon vehettem be a 27-i utazás miatt, mikor is nekem kellett vezetnem Győrbe, anyósékhoz, mert persze az egy szentségtöréssel ért volna fel, ha holmi apróbb-cseprőbb nyavajákra hivatkozva lemondanánk az utat. Ergo egész nap feküdtem és felváltva jajjgattam, bőgtem, anyáztam. Nem mondom, ilyen lazán még sosem készültem a karácsonyi ünnepekre egész nap heverészve, himezve, már amikor nem jajjgattam. Szenteste detto. Anyuval együtt akartunk készülni az esti vacsival, mint ahogy már pár éve, de ebből semmi sem lett. Én a nappaliban vizszintesen, közben magyaráztam ki mit hol talál. 25-e detto. 26-án mentünk anyuékhoz nagycsaládilag. Mindezektől függetlenül nagyon jól telt mindhárom nap. Na ennyi elég is a karácsonyi sztoriból... Ó, azt azért még hozzáfűzném, hogy finom, kis romantikus estéket is képzeltem, kis gyertyafény, halk zene, közös fürdőzés...masszázs...nem is írom tovább mert még elpirulnak egyesek. Ugye sejtitek, hogy nyöszörögve, kripliként ez sem működik. Ilyen az én formám.

Ha másra nem is, de arra jók voltak az elmult napok, hogy haladgattam a Casamiával, elkészültem a szeptemberrel és az októberrel.

Két hónap hiányzik még, nagyon klasszul néz ki. Töretlenül nagyon tetszik, DE már nagyon elegem van belőle. Szóval, kitartás elvtársnő. Remélem minél előbb meglesz mostmár, kicsit filoztam is már a kereten, hogy milyet is szeretnék. Így néz ki az aktuális rész, az egészet nem tudom mutatni, annál nagyobb már.

Himzés, még mindig... himzőkislányok jobbra-balra izgalmas SAL-okat hirdetnek. Egyik jobban vonz mint a másik... együtt himezni helyes kis mintákat, hmmm nagyon szeretek... elfilozgattam az anyagokon, fonalakon... DE aztán elgondolkoztam, számotvetettem magammal, a terveimmel, hiszen ott vár a csipkebogyós UB képem és egy hármas virág szett a Susannából, az étkező asztal fölé. Nem is beszélve a Maryse féle SAL-ról, amit eldöntöttem, hogy folytatni fogok. Aktuálisan januártól kezdem, minden hónapban a saját havi képet fogom elkésziteni, nem baj, hogy kettő már kész van, ott majd kicsit pihenek. :) Mivel az egész év már a rendelkezésemre áll, időben tudok filozni, ha változtatni akarok kicsit a mintán vagy a szineken a saját kedvem, izlésem szerint.

Tehát: csajok, akiknek van kedve folytatni újult erővel a Maryse féle SAL-t, tűre fel!!! :)))

No, akkor ássunk még egy kicsit lejjebb...

Asszem, nekem jó kis ásóm van, sikerült még mélyíteni a gödrön. :( Pénteken Patrit kórházba kellett vinnünk. Kétoldali, nagykiterjedésű, súlyos tüdőgyulladást diagnosztizáltak a Heim Pál kórházban, ahol azonnal benn is tartották a gyereket. Lányom igazi hősként viselte a macerát, bár nagyon fáradt volt, hörgött-zörgött a karomban szegény, járni már nem nagyon birt. Ettől függetlenül, mikor a kézfejét preparálták (branült tettek be neki rögtön) sírás, zokszó nélkül viselte. Sőt! Jó ízűen beszélgetett vérvétel közben a doktor bácsival. Aztán még az éjjel megkapta az első gyógyszeradagját intravénásan, gondolom ezért is kellett a branül. Ezt is jól viseli.

Nagy örömömre két nap elteltével javul már a kisasszony, szinte lement a láza teljesen, a crp-je is jelentősen csökkent. Bár még mindig nagyon sápadt és fáradt, a kedve sokkal jobb már.

Asszem ennyi telik most tőlem, folyamatosan bent vagyunk vele a kórházban, csak éjszakára jövünk el, pihenni muszály valamennyit. Hétvégén hárman váltottuk egymást anyuval és Attilával. A jövőhét húzósabb lesz, anyuval ketten váltjuk egymást. Megyek is, majd jelentkezem. Addig is "legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít" :)

ezt most olvastam...

... megtetszett...

"A gödrök első számú szabálya: ha benne vagy, ne áss tovább. Csak ne lenne ilyen remek ásóm."

Valami mindig történik...

Nincsenek egyszerű napjaink mostanában. Patrim, október óta majdnem egyfolytában beteg. 1 hét ovi, 1-2 hét otthon. De most aztán, úgy gondolom mi visszük el a hangszórót. Vasárnap hajnal óta 40 fokos lázzal küzdünk, ami nem nagyon akar lejebb menni. Már mindenki ki van borulva, merülve, fáradva. Vasárnap az egésznapost hűtőfürdő, lázcsillapítók tengere után este végre kijött az ügyeletes orvos. Nem sokat ért, jól letolt mindenért, afféle igazi csőrmester típusu nő volt. Azon csodálkoztam, hogy párom nem küldte el a bús fenébe. Hétfőn a gyerekorvos is megtekintette a kölköt hmhm valami vírus avagy bacilus? Mivel a helyzet semmit sem változott, kedden ujra irány a doki bácsi, vérvétel, szivhangok, tüdőhangok, s megszületett a diagnózis: tüdőgyulladásunk van. Kaptunk egy szatyornyi gyógyszert. Néhány féle antibiotikumot, néhány féle köptetőt és köhögéscsillapítót, ellen bacikat, amiket kiöl az antibiotikum és még tudomisénmicsodát. Ami tök jó, ha benn maradna a gyerekben. de nem, mert a köhögés következményeként mindent kihány. Enni nem akar, gyakorlatilag vasárnap reggel óta nem evett, és mostmár inni se nagyon. Trükközve kis kortyonként a gyógyszereket közécsempészve ügyeskedünk anyuval, hogy jusson és maradjon is.

Ja, és hétfőtől dolgozom egy igen kevéssé színvonalas és igen kevéssé fizető helyen. :( Fáradt és álmos vagyok. Tű, na az nem volt a kezemben már egy ideje, úgy hogy az előzőleg feltett képekben tessék gyönyörködni.

Casamia augusztus

Nos hát, sikerült elcsipni egy kis napsütést, így olyan jó derűs szinezetű lett az aktuális képecske. Bár nem kicsi tornamutatvány árán sikerült. Olyan jó ránézni. :))