A kötős kihívás mellett úgy döntöttem, hogy privát kihívás elé állítom magamat. Nem újkeletű a dolog, nagyjából másfél éve húzom, hogy belekezdjek Krisztián fiam által kért patchwork ágytakaróba.
Nos azért ez nem annyira apróka dolog, de lelkes anyaként persze megígértem, rajzolgattam, színeket terveztem, sőt meg is vettem hozzá az alapanyag egy részét. Beavattam, vasaltam ahogy kell...aztán valahogy bátorság hiányában megtört a lendület.
De mire jó egy új év? Hogy a mumus projektekbe is belevágjunk. Így gondoltam egyet, és a mumusomat elővettem és szószerint belevágtam. :)
Igyekszem dokumentálni az eseményt magamnak és persze nektek is, ha van rá érdeklődő... ;)
És akkor így most meg is kérdezném, hogy van? Jártok még erre? Tudom a facebook használatával háttérbe szorultak a blogok Az lenne a kérésem, hogy jelezzétek egy hozzászólással hogy hányan is vagytok akik jártok erre, olvastok engem. Köszönöm!
És most jöjjenek a képek
A színek és textilek egy része már adott, így ez a meleg fűzöld, drapp és fehér lett a fő irányvonal. A madaras és bogyós Ikea textil már korábban megjelent a szobában. A bútor világos nyírfából készült, letisztult egyenes vonalakkal. Igazi nagy fiú szoba. :)
És természetesen az elmaradhatatlan tea. Egy illatos, gőzölgő ceyloni fekete tea, gondolkozáshoz, töprengéshez tökéletes.
A színek és textilek egy része már adott, így ez a meleg fűzöld, drapp és fehér lett a fő irányvonal. A madaras és bogyós Ikea textil már korábban megjelent a szobában. A bútor világos nyírfából készült, letisztult egyenes vonalakkal. Igazi nagy fiú szoba. :)
És természetesen az elmaradhatatlan tea. Egy illatos, gőzölgő ceyloni fekete tea, gondolkozáshoz, töprengéshez tökéletes.
14 megjegyzés:
Jelen!
Kíváncsian várom, mi kerül ki a kezeid közül. A kezdetek nagyon biztatóak :) Hajrá!
Én :)))))
ha már blogot nem vezetek, legalább olvasok :D
Hogyne lennék kíváncsi! Engem nagyon érdekel! Köszi előre is!
Naná,hogy itt vagyok.-:) A fb-on minimálisan vagyok jelen, csak egy madaras csoport miatt.:)
Én a blogos világot szeretem.:)
Takaró? Foltos? Ha tudnád,hány estén úgy alszom el,hogy azon gondolkozom,befejezzem a két elkezdett takarót.Aztán folytassam családom többi tagjával,de lehet,hogy az unokák lesznek.
Időt és erőt kérek!!!!!:)
Én turis anyagokból varrtam az első takarót is.De annak jó minőségünek kell lennie.
Várom nagyon a bejegyzéseket!!!!!!
Jelen :)
En is!
Èn is vagyok :-) Nagyon tetszik az anyagválasztás!!!
Jó nagy fába vágtad a fejszédet, szívből kívánok hozzá sok sikert!
Én is akarok takarót!!!:) Csak még bátortalanabb vagyok, mint Te!
És hűséges olvasó - picit kommentelő - mint mindig!
Sajnálom ezt a nagy facebookolást, én a személyesebb blog/napló formát jobban szeretem. De behódoltam,sokára, minden antifacebookista vélekedésem ellenére, hisz aki kimarad, lemarad.:(
Én is itt vagyok, bár csak ritkán írok hozzászólást:)
De jó, hogy ilyen sokan itt vagytok! Sok régi kedves ismerős. :) Nagyon örülök nektek!
Így pláne nem adhatom fel, jövök és mutatom rendszeresen, hogy hol tartok. :)
Én is vagyok, fúj FB, éljenek a blogok! :-)
Én is jövök rendszeresen, próbálok kommentelni is. Elismerésem, hogy ezt is bevállaltad.
Kató is bejelentkezik és esengve várja a takarós posztokat, mert az első részletek nagyon kecsegtetőek! :)
Megjegyzés küldése