2015. január 16., péntek

Ágytakaró, második fejezet


     A jó kis napsütéses napok lendületet is adtak és az egyik fajta blokkot el is kezdtem összeállítani. Hivatalos nevén "Bírósági lépcső"-nek, röviden csak per lépcsősnek fogom hívni.
Az elmaradhatatlan teás bögre úgy látom megint bekúszott a képbe. Pedig nem csak teát iszok ám, minden nap egy 2 l ásványvizes palackot is odaszólítok a szemem elé. Azt már nem mondom, hogy mindig el is fogy.

 

     Krisztián, az írásaimat látva rám szólt, hogy jó lenne ha nem csak reklámoznék, hanem csinálnám is. :) Így beinvitáltam a gyereket a dolgozószobába és bemutattam a készülő művet és, hogy lám már mennyit haladtam. Így nagyobbik gyermekemet leszerelvén, már csak a kisebbiket kellett lehűtenem, mondván az elkezdett takaró nem egyenlő a kész takaróval. Mert ő persze már a sajátját szeretné látni a kezeim között.



     A varr és vasal módszert követve haladtam előre szépen lépésről lépésre, s közben a tűzési technikák jártak a fejemben, pontosan ennek teljes hiánya leginkább. Az már körvonalazódik, hogy nagyjából mit is szeretnék látni, de hogy ennek én és a gépem megfelelünk-e azt még nem tudom.
Közben elkészültem a lépcsős blokkokkal, hirtelenjében az elsőt lekaptam, de a többiről még nincs kép, mert a mai időjárás dacol a hét elejei vidám napokkal.




 

10 megjegyzés:

Jucus írta...

De jó! Én mentem a képeket, hogy tanuljak belőle, mert egyszer tuti nekiállok egy foltvarrósnak!
Az a négyzetrácsos műag. alap és a görgős vágó feltétlen kell? Nekem olyanok nincsenek. Miben vannak a segítségedre? Köszi!

nöné írta...

Hű, de nagyon jól belendültél! Ez a varrósdi dolog még várat magára nálam, de nagyon szeretem csodálni a kész műveket, illetve az odavezető utat. Jucus, jó ötlet a fotók mentése, köszi, én is így teszek. Sose lehet tudni, egyszer majd nagymama is leszek, remélem :) Kicsiben elkezdeni talán jobban merem majd :)
Hajrá, csak így tovább!

Cserny Cherry Ildikó írta...

De cukik vagytok! :)
Igyekszem igen, mert most izgat is és még ezernyi ötlet kavarog a fejemben. Sajnos a gondolataim gyorsabban cikáznak, mint ahogy a kezeim követné.

A vágólap és a körkés egy nagyon jó kis segédeszköz. Nagyban megkönnyíti a precíz vágást. De nélküle is lehet. Ha valaki még csak tapogatózik, ismerkedik, nem tudni, hogy lesz-e szerelem, akkor nem feltétlenül kell rögtön beruházni. De ha kialakul a kapcsolat, akkor érdemes. :)

Tante Mali írta...

Oh, das ist viel Arbeit, aber wunderschön!!!
Alles Liebe
Elisabeth

Monika írta...

Szuper lesz!!!!!Nagy munka, tudom..)

Barbara írta...

Nagyon szép lesz! Kíváncsi vagyok a folytatásra! :)

Cimpulusz írta...

Belecsaptál, ezt már szeretem!:) Én is, de nekem még van hová fejlődnöm varrógépügyileg.

Cserny Cherry Ildikó írta...

Liebe Tante Mali,
Vielen Dank für Ihren Besuch und Worte des Lobes! :)

Köszönöm lányok! Igyekszem. :)

Heni! iiiigen, mert most annyira izgat, hogy milyen lesz és hogyan boldogulok. :)

KicsiKató írta...

Nagyon jól haladsz!

(és az a bögre...!:))

Jucus írta...

Köszi a válaszod!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails