2011. augusztus 13., szombat

Traveling Woman kendő

Telik múlik a nyár, a szabadságom a vége felé közeledik, pedig én nagyon élvezem ahogy nyugodt ütemben hömpölyögnek a napjaink. Ez is az is belefér, kert, virágok, hímzés, kötés. Mikor épp mihez van kedvem.
Tavasszal elég sokat töprengtem, próbáltam ezt-azt mit is kössek, milyen mintából, na és melyik fonalból. A többféle kötés-bontás (férjem roppant jól szórakozik rajtam ilyenkor) után a TW kendő mellett döntöttem, Rikker féle, barnára festett gyapjúból. Még nincs kész, az utolsó rész van hátra.
Több szempontból is izgatott ez a minta, egyrészt tetszik a motívum, másrészt az íves kendők kanyarodása már nagyon régen foglalkoztat. Igazság szerint nem kaptam rá kielégítő választ, mikor kérdezősködtem erre-arra. Azt hiszem megleltem, és majd egy nagy levegővétel után vékonyabb fonalból nehezebb mintával is megálmodok magamnak egy extra csipkekendőt. Na nem most, majd később. Előbb még egy kellemes sütőtök színű kardigán fog következni.

Visszatérve a kendőhöz, könnyen köthető egyszerű minta, az olyanok mint én, lassan gyakran letéve kötők is nyugodtan bevállalhatják, nem lehet elfelejteni, és a minta adja magát, segít, hogy mit kell csinálni. Maximum a két végén kell a papírba kukkantani, hogy most mi is következik.


2011. augusztus 3., szerda

Virágom, haj virágom...

Régen mutattam már virágokat, hiszen ha nyílnak nekem öröm minden pillanat, de nektek talán már unalmas. De azért ezt most nem hagyom ki. :)
Hibiszkuszaim kissé lustálkodnak, még csak kettő hozott virágokat. A Fire Works fajtám idén kicsit világosabb narancs színben tündökölt mint eddig.



Ez a pici pedig az első Lantanam, nagyon tetszik, létezik belőle más szín is, résen leszek. :)


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails