Erdély 1.

2009. júliusában Erdélyben turnézott a kórusunk. Kíváncsian vártam, hogy saját szemmel is lássam az oly sokat emlegetett régi magyar tájakat, melyet az olvasmányainkból, médiából, történelemkönyvekből már egy kissé megismerhettünk.

Egy kis történelmi áttekintés:

Erdély földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.
Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.
Szűkebb értelemben Erdély, a történelmi Erdély vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége.
A magyarok, 895-ös honfoglalásukkor a Kárpát-medencében találtak egy magyar nyelvet beszélő népet, talán ők a székelyek, akik ma Erdély keleti részén élnek. A magyarok fokozatosan megszállták Erdély egyes részeit. Gyula, Szent István nagybátyja már Erdély vezetője volt, így már a Magyar Királyságba olvasztás előtt is magyar fennhatóság alatt volt.
Erdély 1003-ban a Magyar Királyság részévé vált. Az országrészt a király helytartója, az erdélyi vajda irányította. A 13. századtól alakult ki Erdély fő népcsoportjainak történelmi elkülönülése magyarokra, székelyekre, szászokra és románokra. Az utóbbiakat akkor vlachoknak (oláhoknak) nevezték, és a megtelepedésükre vonatkozó első hivatkozások a 13. század elejéről származnak

Tervezett körutunk a történelmi Erdélybe vezet, melynek főbb állomásai, Kolozsvár – Nagyszeben – Székelyudvarhely – Illyefalva – Nagyvárad.

Első nap: július 11. szombat

Szombat reggel izgatottan toporgunk az almazöld mercedes buszunk mellett, viszonylag gyors bepakolás után útnak indulunk a román határ felé. Csendes a busz, néhányan halkan beszélgetnek, néhányan a hajnali alvást pótlandóan szundikálni próbálnak. Az alföld egyhangúsága engem is elringat, le-lecsukódik a szemem. Egyenlőre fogalmam sincs még arról, hogy az elkövetkező 9 napban komoly erőfeszítésembe fog kerülni, hogy amint busz kerül a fenekem alá, ébren bírjak maradni.
Átlépjük a határt és végre emelkedni kezd a táj és egykettőre fent vagyunk a Király-hágón.

Sallai Márti, magyar-történelem szakos tanár kórustagunk közben Erdély történetét mesélte.
Menetközben a buszról megtekintettük a régi Boncza kúriát, Márti mesélt Adyról, Csinszkáról.
Kőrösfőn sétáltunk, megtekintettük a híres kirakodóvásárt és a kőrösfői református templomot. A négy fiatornyos templom 1764-ben épült, középkori templom alapokra. Ekkor készült kazettás mennyezete is, melyet nagy részben Umling Lőrinc festett. A templom majd minden szegletét kalotaszegi asszonyok hímzett munkái díszítik.

Miután hiába kerestük a kopjafás temetőt szép lassan visszasétáltunk a buszhoz és irány Kolozsvár, szállás és a vacsora a Református Teológia Internátusában. Nem sejtve a miránk váró négy derekas emelet megmászását teljes menetfelszereléssel, mert ugyebár lift az nincs. Hogy is lenne, nem a hotel ritzben vagyunk, pláne, hogy a hely szelleme nem is engedi elkényeztetni a teológus tanulók testét és lelkét. Nos, a túrát a mosdó és a fürdőhelység után már nem is említem. A megpróbáltatások után megérdemelten ülünk vacsorához az internátus éttermében. Mely után a levezető esti séta elég rövidnek bizonyul Kolozsvár belvárosában. A sötét és a szemerkélő eső elől hamar egy jó kis kocsmában köt ki a társaság java, ahol anekdotázás közben jóízűen csúszik le a söröcske. A köz rökönyödésére én egy finom csésze angolos fekete teával jutalmazom magam.