Hát, mit mondjak nagyon izgultam. A reggeli ébredéskor már egy kő szorongott a gyomromban. A gyerekek hipp-hopp keltek, öltöztek, s már robogtunk is a sulihoz, utána pedig az ovihoz, mert az úton néhány méltatlankodó megjegyzés elhangzott, hogy mikor megyünk már az óvodába. A csoportszoba ajtajában volt egy kis elbátortalanodás, de aztán az óvó néni bezetette Patrit és már ment is minden a maga útján.
Délben bementem, hogy majd ebéd után hazahozom a kisasszonyt, aztán jött az óvó néni, hogy Patri már le is feküdt az ágyikóba, úgyhogy inkább maradjon ott. Kicsit vártam, de aztán megint kijött az óvó néni, hogy már mehetek is, mert alszik a lánykám. Viszlát alvás után. Be a kocsiba irány haza, mert közben fiam telefonált, ő már haza ért. Nagy mesélések, némi könyvkötés, füzetrendezés, adatlap kitöltés. Jó és izgalmas napja volt. Örült a szívem, mert reggel ő is izgult eléggé. Na ja, új iskola, új társaság.
Végül hazatértünk az oviból is, egy ici pici sírás volt ébredés után, de mivel már ott voltam, hamar megvigasztalódott. És ma reggel lelkesen mentünk újra. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ma délután.
És még mindig a tegnap délután. Mire hazaértünk kiakadt megint a gerincem. Mikor kiszáltam a kocsiból egy darabig még elidőztem az ajtót szorongatva és áldigálva mire elmertem engedni. A délután és este már siralom volt. Fáj ha ülök, állok és fekszem. Nehezen tudok mozogni. Végül 9-kor feküdtem le mivel semmi mást nem tudtam csinálni. Végül bánatosan álomba sírtam magam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése