2007. június 7., csütörtök

Lenni vagy nem lenni...

Általában női létem és én jól elvagyunk egymással. De ma este úgy tizenegy óra tájékán kiszakadt belőlem egy sóhaj, "asszem legközelebb férfinak kellene születnem". A számítógép elől egy hümmentés jelezte, életem párja hallotta a fakajomat. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Holnap hajnalban, nagyobbik csemetém elmegy négy napra eredei iskolába, ami, amúgy nem más, mint egy négy napos kirándulás. Gondolván egy nagyot, kicsi csibémet elpasszoltam a mamáékhoz, hogy a kora pitymallati kelésre való tekintettel, tán jobb lenne ha nem lábatlankodna még ő is körülöttünk. Kisebb nagyobb hercehurca után öt óra tájban haza is értünk Krisztiánnal. Apácska már otthon volt, kedvenc helyén a számítógép előtt gubbasztott. Gyakran merengek el azon, hogy a fenébe bírja a szeme az állandó monitorozást. Nekem kifárad a szemem, bepirosodik, ég ha sokat nézem a monitort. Főleg ha még nagyon figyelek is valamit.

Szóval rövid téblábolás után hat órára elmentem énekelni, a mai volt az utolsó próbánk a nyári szünet és a keddi fellépés előtt. Nem sokkal kilenc után értem haza. És itt kezdődött a kálváriám. Krisz cuccait még összekellett szedni és bepakolni. És a tengernyi szendvicset amit rendelt elkészíteni. Engem viszont leginkább egy jó fürdés vonzott meg némi vacsora. Rövid ec-pec után a vacsora győzött és a tányérommal a számítógépem felé vettem az irányt. No de amint leültem kedvesem azonnal figyelmeztetett teendőim ellátására. Mikor finoman érdeklődtem, hogy mi lenne ha mondjuk férfikéz által készülnének a szendvicsek... Rövid, tömör lakonikus "nem" volt a válasz.

Szóval neki álltam robotolni. Újabb döbbenetem kiváltója családunk ifjabb pasija volt. Fiam trehánysága nem ismer határokat. Valahogy nem nagyon akarja kinőni eme rossz szokását. Az iskolatáskájából kibányásztam a tolltartóját meg 1-2 füzetet. Siralom... még jó hogy jövőhéten vége az iskolának. Méretét tekintve, gondoltam szendvicseknek meg egyebeknek jó lesz az a hátizsák amiben az edző felszerelését szokta hurcolni. Na hiszen... elviekben naponta visz tiszta göncöt gyermekem. Rendes anya lévén erre próbálom rászoktatni, viszont nem ellenőrizgetem nap mint nap. Na most, 4 pár különböző stádiumban lévő fehér zoknit bányásztam ki, 2 pólót egy tisztát és egy kevésbét, ...

De az est fénypontja az volt, mikor szembesültem azzal, hogy a drágám elhagyta a majdnem vadonatúj esődzsekijét. Ugyanis nem találom sehol. Attila emlékezett, hogy az utolsó hűvös tavaszi napok valamelyikén, a kimosott tiszta és eltett kabátot ujra elővették, de hazafelé már, jó idő lévén elfelejtődött a reggeli viselet. Nekem viszont nem tünt fel a létszámhiány a rengeteg ilyen olyan kabát között, egészen mostanáig. Kilenc évnyi ilyen-olyan intézmény látogatása után még mindig nem sokat változott a helyzet. Szerintem mi tartjuk a rekordot a különböző ruha és egyebek elhagyása terén. Emlékszem a régi lakásunk közelében volt egy kötöttárú boltocska. Szerintem forgalmának a jelentős részét mi csináltuk, sapka, sál, és kesztyű személyében. Minden ősszel tonnányi radírt és grafit ceruzát veszek, annak reményében, talán kitart... félév végén mehetek újabb beszerző körútra.

És mindezek után jöttek a fránya szendvicsek és az ominózus mondat...


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails