Elkészült a barátság takaró. Talán még emlékeztek rá, tavaly augusztusban indult Colette felhívására.
2010. március 25., csütörtök
2010. március 23., kedd
UB - A tavasz ébredése 01.
2010. március 5., péntek
Izgalmas és mozgalmas...
... hét áll mögöttünk. Minden délután programunk volt Patríciával.
Az elsődlegesen választott iskolánkban szerdán kora délután volt a felvételi, őszintén szólva izgultam, mert igen komolyan vette az iskola az ovisok felvételiztetését.
Híreink már voltak, főként rémhírek, miszerint több gyereket a meghallgatás után rögtön elküldtek. De végül is ment minden, mint a karikacsapás. A tanító néni, aki visszakísérte Patrit, azt mondta ügyes volt, mindent tudott. Persze még nem vagyok nyugodt, terjedelmes méretű papír volt nála, amin látszott, hogy komoly pontozás van. Jövő héten még megy a körömrágás...
Balett fellépésünk is volt a héten. Egy gimnázium alapítványi báljára kapott a csipet-csapat meghívást, hogy táncolják el tavasztündér táncukat.
Nagyon édes volt a kisasszony, nagyon élvezte az öltözőben a készülődést, és nagyon ügyesen táncolt, sokat ügyesedett a tavaly nyári, záró fellépés óta... hiába, az én lányom :)))
A hét többi napján, pedig a másodlagos iskolában volt nyílt hét, így a délutánjainkat ott töltöttük. Nekem nem tetszett. Így a mai napra már szabadságot adtam magunknak, jó volt kicsit lazítani.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)